2007-ben a Szent István Bazilika altemplomában megrendezett "Országunk titkos ereje" című sikeres kiállítás során több nyilvános találkozót szerveztünk a Római Akadémia egykori nagy művész generációjának leszármazottjaival. 2007. október 13.-án "történelmi esemény" színhelye volt a kiállításnak othhont adó bazilika altemploma. Ekkor volt az első országos találkozója a művészi hagyatékot gondozó családoknak, több mint ötven résztvevővel, Rippl-Rónai, Stróbl Alajos, Körösfői-Kriesch család tagjaitól a "rómaiakon" át Szőnyi István, Patay László családjáig. Élénk konstruktív beszélgetés zajlott a vita inditó gondolatokat elmondó meghívottaink részvételével. Kieselbach Tamással(Kieselbach Galéria és Aukciósház), Lengyel Lászlóval (Szépművészeti Múzeum) és az Uniqa Biztosító Zrt.-t képviselő Jaksa Évával és Pongrács Mártával. A hagyatékápolás örömeiről, nehézségeiről, lehetőségeiről beszélgettünk. E találkozó gyümölcse a Bizzer István szerkesztésében, fiatal művészettörténészekkel, műhely munkában készülő "A művész is ember" című kiadványsorozat.
Terveink szerint új helyiséggel bővül a Molnár-C. Pál Műterem-múzeum. A "Tavasz-teremben" többnyire a családok gondozásában lévő, nemzetik kincsnek számító művészi hagyatékokat szeretnénk bemutatni. A sorozat művészeti vezetője, Bizzer István a Pázmány Péter Katolikus Egyetem Művészettörténeti tanszékének tanára, Kontuly Béla és Molnár-C. Pál A Könyvművész című albumok szerzője.