In memoriam Molnár-C. Pál

  • 2018 jún. 22

Debreczeny György

 

a festészet

 

kollázs Molnár C. Pál képcímeiből
 

a festészet angyali üdvözlet
szent öröm
a festészet vénasszonyok nyara
itáliai táj lovasokkal
pulóveres madonna téli tájban
 

a festészet telefonos kisasszony
összekapcsolja a pegazust
a lázadással
a pamlagon fekvő hölgy felül
és telefonál a lázadóknak
 

van egy kis tüze?
kérdi a Lupa-szigeti Vénusz
egy erotikus jelenet közepén
a zarándoktól a ciprusligetben
mert a festészet tűz ciprus és erotika
 

Assisi Szent Ferenc prédikál a madaraknak
indul az Est abbáziai vonata
Don Quijote szürrealista tájban
ibolyát szed Bródy Lilinek
partot ér és elszunnyad az angyal
 

a festészet angyala
aki az üdvözletet hozta

 

 

Draskóczi Ágnes

 

A parkban, 1910-ben

 

(Molnár C. Pál képe)

 

Egy zárt, sárga, s egy nyitott, vörös napernyő.

Hosszú, fehér ruhák. A parkban épp délidő.

Verőfény. Kavicsos úton nők sétálnak ott.

Jobbra lépcső, virágágy. És fehér oszlopok.

 

Csak mennek karonfogva, tisztán, ártatlanul.

Árnyékuk balról a barna kavicsra hull.

Vár rájuk elöl sötét lombok rengetege.

Patyolat ruhájuk vajon az marad-e?

 

 

Filip Tamás

 

Élő múzeum 

 

 

Sok imádság van itt, főleg

derűsek, de könyörgők és riadtak is.

Az énekeskönyv meg hol máshol volna

nyitva, mint ennél a résznél:

Húsvét vigíliája.

A falon Szent Ferenc vezényel, és

megénekelteti a madarakat.

A halak is kidugják fejüket a vízből,

és eltátják szájukat, hogy lám,

őket is megszólítja a Szent, és

együgyű lelküknek enni ad.

 

*

 

Nézem a szemüvegét,

melyen át ő látta a világot.

Nézem megvénült ecsetjeit,

hányszor járták be a mágikus távot

a paletta és a vászon között.

 

*

 

Oszlopsor fut a végtelenbe,

elöl vérzik a magányos tőr,

amellyel valakit megöltek.

Balra fekete köpenyek menekülnek.

Sok Brutus vagy sok Sparafucile?

 

 

Hekl Krisztina

 

Pengeélen

 

Molnár C. Pál: Az atomháború árnyékában élünk

 

 

Avatásodra nőket nem hívtak, Lady

Liberty, hisz oly világban élünk, hol nőnek

szabadsága nincs, elnököd pengeélen

táncol, hirdeti az orosz tévé, hetvenen

meghaltak Damaszkusz mellett, érkezni fognak

szép, új, okos rakéták, mondják, a háború

küszöbén állunk, kell sok rizs, jód, zabpehely,

víz és konzerv, mindenki ásson privát sírt,

Lady Liberty míg jobb lábad emeled,

felszáll a végítélet gép, fejed fölött

rakéták horzsolják az eget, gyors, lesz, mondják

és váratlan, a tíz másodperces villanás

előtti csendben dermesztő színben játszik majd

a cement talapzat, sárga füst csavarodik,

tórusz alakban forognak, mint méhek szállnak

a gyolcsruhában égő terek, elporladnak

egymásba robbanó világok, hússzagú

hajad napfonat, töviskoronád a világ-

űrbe párolog, égő fáklyád sugárzó

hamu fedi, férfi már nem kíván, Lady

Liberty, álmod deformált testedben reked.

 

 

Hekl Krisztina

 

Végeztünk, hölgyem, kiszállhat                  (Molnár C. Pál: Vénasszonyok nyara)

 

…a vizsgálati székből. Az öltözőt jobbra találja, a fehér függöny mögött. Ha felvette a ruháját, kérem, jöjjön vissza, és megbeszéljük a további teendőket.

Üljön csak ide mellém, nem kell félni tőlem. Nos, én nem láttam semmilyen lényeges eltérést, de a biztonság kedvéért feltennék önnek pár kérdést. Édesanyjánál mikor kezdődött a változókor? Nagyon ritka esetben előfordulhat, hogy negyven körül, de ez nem jellemző. Pontosan milyen tüneteket észlel és mióta? A további vizsgálatokkal kapcsolatban előbb el kell döntenie egy nagyon fontos kérdést annak érdekében, hogy tudjuk, milyen irányba induljunk tovább. Azt, hogy akar-e gyereket. Nem várom a választ azonnal, menjen haza, és a párjával beszéljék meg. Fontos tudnia, hogy negyvenkét év a bűvös határ. Alatta még könnyen teherbe eshet, felette már csak három-öt százalék az esély. Ön negyvenegy, igaz? A másik dilemma, hogy meddig menne el az ügy érdekében. A mai orvostudomány mellett szinte bármi lehetséges. Egy gyermeknek akár öt szülője is lehet, hiszen hímivarsejtet, és petesejtet is össze lehet állítani több darabból, sejtmagátültetéssel, és fogadhatnak béranyát is, hogy kihordja a magzatot. Léteznek persze egyszerűbb módszerek is. Ovulációs problémák esetén, ha nem szabályos a peteérés, gyógyszeres stimulálással tudunk beavatkozni, de ezen felül próbálkozhatunk spermium felhelyezéssel, vagy mesterséges megtermékenyítéssel. Ha úgy döntenek, hogy belevágnak, tanácsos lenne elvégezni néhány vizsgálatot. Elsőként be kell fáradnia egy kromoszómavizsgálatra. Ezt követi a hormonszint mérés, a petevezeték átjárhatósági tesztje és méhtükrözés. Nem fog fájni, inkább kellemetlennek mondanám. Pénzben számolva, úgy kétszáz körül meg lehet úszni.

Arra a kérdésére, amit a legelején feltett, sajnos nem tudom a választ. Fogalmam sincs, hogy a kedves párja hol szedhette össze a fertőzést. Jártak esetleg mostanában gyógyfürdőben?

Van más, amiben segíthetek, vagy végeztünk? Ez a kis vizsgálat most harmincezer lesz. Köszönöm szépen, hölgyem, várom mielőbbi jelentkezését. Még valami. Az ultrahangon láttam egy szép, nagy, érett tüszőt a jobb petefészkében. Ma este, villanyoltás előtt nézzen mélyen a párja szemébe, ha érti, mire gondolok. Komoly esélyük lenne a babára. Kezét csókolom!

 

 

Payer Imre

 

A ló kinyilatkoztatása

 

MOLNÁR C. PÁL FESTMÉNYÉHEZ

 

A fejem hátra rántom, a nyakam 
ficamodik. Szemem világgömbbé
tágul, látásom határra tör, magam
habosan véres nyállal földdé
mázolom, láthatatlan sávra terel 
az égi kínnak folyama, a forró 
li-lihegés. Hám, rakonca – kitelt.

Tekintetem vérben-létben forgó.                      
Megfeszítetten teremtő szegecske,
túlra robban a vágta. Rántanának
sápadtan, de ostor-hatalma veszve
istrángnak, rángó zablának, kantárnak.
     Nincs ember, nincs állat. Ragyogás, fények.
     Halálos nyerítésemmel beszélek.

 

 

 

 

Szappanos Gábor

 

Az alvilág mozdulatlan fuvallata

 

(Molnár C. Pál „Íme az ember” c. művére)

 

Amikor Jézus Krisztus a feltámadását követő éjszaka látogatást tőn az alvilágban, maga is elcsodálkozék, micsoda fura világba csöppent. Amint Hadész ellenkezése ellenére szétrobbantotta a bronz kapuszárnyakat, vak sötétbe lépett be. Ám mihelyst belépett, a napnál is világosabb fény ragyogta be az örökké világtalan, levegőtlen teret.

A szétzúzott kapuszárnyakon túl valami színpadon találta magát, legalábbis nyersen ácsolt deszkákon. S rögtön egy különös látomány ragadta meg figyelmét. El kell mondanunk, hogy harminchárom éve alatt, amit a földön töltött, rengeteg emberrel és csodásabbnál csodásabb jelenséggel találkozott, mi több, a legtöbbet ő maga idézte elő. De ilyet még odafönt sem látott: a színpad elején egy négyzet alakú, vörös fal állott, s előtte egy búzavirágkék ruhájú asszony lebegett moccanatlan a levegőben. Beletelt egy kis időbe, amíg felfogta a látottakat. Semmi légmozgást nem észlelt, mégis, az asszony öltözetét – aki mintegy fekvő helyzetben lebegett ‒ mintha a szoknyarész alól szellő dagasztotta volna.

Krisztus nem ilyesmire számított, hanem öntudatlanul ténfergő, közönyös arcú, szürke holt lelkekre, általában vigasztalan szürkeségre és ijesztően kopár tájra. Ám itt, az őáltala kibocsátott fényben, kellemes látkép tárult a szeme elé, itt-ott néhány nagy ház, mint a bérházak Rómában és a birodalom más metropoliszaiban. A messzeségben zöldellő növényzetű hegyek, a láthatáron barátságos világos fény. Egyedül az égbolt, mármint az alvilágé volt baljósan sötétkék, nyomasztó súllyal nehezedett az alanti tájra. És még egy dolog feltűnt neki: sehol egy árva lelket nem látott. Lelket, igen, itt valóban ideillő e kifejezés.

Majd figyelme visszatért a mozdulatlan nőre. Közelebb lépett hozzá, és akkor vett csak észre még több fura részletet: a nő szívében tőr, azaz inkább a szíve helyén a ruhájában, hiszen a nő teste nem volt sehol ebben a Sheolban. A Megváltó kíváncsian benézett a ruhája alá, és nagy ürességet látott, de a menyasszonyinak rémlő öltözék őrizte egykori viselőjének idomait. A nem létező test sebéből vér csordogált, és a földön megannyi véres őszi falevéllé változott, majd valami más irányból fújdogáló szellő odébb tologatta e leveleket, melyek átváltozása meglepőbb volt, mint az, ahogy ő a holtakat élővé változtatta. A falevelek az alvilág kapuja felé vándoroltak, és egy idő után egészen visszazöldültek.

A Megváltó lázasan kutakodott az elméjében és szívében, minő jelentéssel bírhat e látomány. Olyasmik fordultak meg a fejében, hogy a testbéli földi lét a látszat, és e látszat leleplezésének kulcsa a halál. Voltaképpen ezt tanította odafönt is, egészen pontosan azt, hogy a halál után kezdődik az igazi élet. Csak azt nem értette, hogy az üres nő miért van ide kiállítva a bejárathoz közel, mint valami demonstrációs tárgy. Kinek szól az üzenet? Valószínűleg az újonnan érkezőknek, Hadész új lakóinak. S vajh mit üzennek a vérből fokozatosan kizöldülő falevelek? Az, hogy az alvilág bejárata felé igyekeznek, egyre zöldebben, arra utalhat, hogy eljő Ő, az Úr, és akiket kivisz innen, újra élnek majd, s örök életük leend. Vérük ismét a lüktető, zöldellő természet része leszen.

„Ecce homo”, mondta egy napja gúnyosan az ő agyongyötört alakjára Poncius Pilátus. 

„Íme a ember”, mondta ő most a legyilkolt asszonyra, csak épp közönsége nem volt még, aki hallotta volna. Adám ősatya, a pátriárkák, a szentek meg a többi igazak – akiket a Megváltó most felviendő volt a paradicsomba ‒ egyelőre valahol távolabb állhattak megszeppenve, a krisztusi jelenés őket is meglephette. A többi Hadész-lakóról már nem is szólva.

Csak azt nem értette a Mi Urunk, hogy ha örök sötétség uralkodik az alvilágban, miként veszik észre a holtak a reménykelő jelet, a levelek zöldülését.

Talán azért nem értette, mert ‒ mint később kiderült ‒, nem is a Hadészba lépett be az imént, hanem – valami megmagyarázhatatlan tévedésből ‒ Molnár C. Pál festményébe, amit a művész majd’ kétezer évvel később vetett vászonra, de a szinkronikus létben már ekkor is létezett.

 

 

 

Turbók Attila

 

Ovális tükrök

 

Molnár-C. Pál ikerképei

 

1.

A nyélnél rögzített ovális tükör

emberfej-forma, láttató alakzat.

Kell némi kellék: hullámos paróka,

kis boríték, szív, átdöfve a Nyíllal,

szenvelgő szó: „Utóirat: Szeretlek!”

Így együtt fáradt szentimentalizmus,

ám játék, ötlet, vagabund kísérlet.

 

De hol az arc? Az átható tekintet,

a szemtükör, a tengerszem a fényben,

a mosoly íve, lágyság és szilárdság,

izzana tőle az ovális tükör.

 

Az arctalannal lehet közös arcod?

 

Mintha jövőnk fiktív modellje lenne

ki tudja milyen gendermély alomból,

kifosztott láng, csak önmagába hamvad,

a visszfényének sincs emberi arca.

 

Molnár-C. tudta: Semmi nem szül semmit,

de megmutatni jó a tévedést is.

Higgyünk neki: a jövő széles ablak,

meztelen lányok sétálnak vásznain.

 

2.

Bő negyven év után előkerült a

(mi is?, mi is?) a tépett, ócska fecni:

„Szerettelek vagy a tüdőm zihált csak?

Piros nyilaktól varasodott szívem.”

Homályos tükrön csüng egy okuláré,

az ősz parókán zsíros, kusza tincsek.

 

Ovális foncsor: karcolja a bánat.

Megfestve nincs, ám mégis-mégis ott van,

az idő marta vaktükör-nyomokban,

mint elszalasztott sors, mihaszna élet.

 

Ha jól figyelsz, belátod: több időd nincs,

a tétlenséged veszteségbe fullad,

most sírj, vadulj, amíg tükör magad vagy,

szilánkodon jár, aki nyomodba lép.

 

 

Bak Rita

 

Charleston

 

Molnár-C. Pál: Charlston című grafikájára

 

Charlstonozzunk újra,

mint Josephine Baker tette,

Dél-Karolinában roptuk éjszakákon át,

végig az utcákon,

lobogó hajjal,

lábunkat összeverve,

egymást taposva

roptuk,

kiismerhetetlen ütemekre,

fekete árnyak,

grafikai torzók,

gödrök geometriai ábrák,

fekete hajunk lobogott utánunk

a fehér utcákon,

fekete négerek

és fehér bevándorlók

között.

Súgsz valamit,

kezünk összeér,

mint egykor régen,

réges-régen

a messzi múltban

 

 

Pásztor Attila

 

Megérzés a Léman-tónál

 

Molnár-C. Pál festményéhez

 

Fújtatok…
A szél léptemhez csendesül,

a pihenőn már sóhajom szakad,

korommá oxigén éget legbelül,

szívemen míg billentyűk játszanak.

 

Fordulok…

A tó és a kaptató mélysége

megragad… Őszről háztetők üzennek.

Hegyláncokról a nagy kékségbe

vágynak a csipkeszeg-fellegek.


Bámulok…
Vásznakra pillanat s jövő feszül:
”Csepp vitorlás vagy – biztat a Genfi-tó.

 Festett álmod mint keresztút teljesül…
 a Szajna táplál majd és a Rhone folyó!”

 

 

Boldogh Dezső

 

Molnár c. Pál képeihez

 

A világ lépteit füleled

egy kertben bezárva a diófák közé

arcod előtt a jövendő hold

a mindenség kegyetlen kitárulkozása

irány és tárgy és gondolatok nélkül

ha gondolat merül fel minden elveszett

új emberek sorsok jönnek

talán nők is ismerős sárkányai az elemeknek

könnyen szabadulsz könnyen visszatérsz

békén hagyod a testet 

műköveken lépkedő turistaként

apró falatokat vetve a madaraknak

szükségtelen szokásaid

a világban teremnek enyésznek el

mindjárt megőrülök mert nem vittem semmire

mondod majd teljes nyugalommal

visszabosszul a test ha a vizek felszínére lépsz

és szomjan halsz ha kísértet leszel

 

 

Batári Gábor

 

Cím nélkül

 

Egy M. C. P. kép leírása

 

Lebeg, lebeg

Félig-meddig delnő idomokkal

Töltött ruhaköltemény

 

Áttetsző töviskorona fátyol

Fehér rózsaujjú nyárias ingujj

Feltörekvő - félig van, fej nélkül nő

 

Mellel töltött fehéres ruha-mellvért

Ildomos aranybarna és téglaveres

Tűzfalak közt szemmel vert lebeg

 

Kies tompor- és has-kerület

Combbal kb. térdig töltött

Szürkébe hajlón, hosszi

Szoknyaszárnnyal elleng

 

Évai alma mell alatt kés

És nem lator szívében

Nyílegyenes vércsík-kötél-lamberg

 

Fapadozatra átlóz és merőlegez

Rozsdás levelekre sugaraz

Csöppre csepp