Molnár-C. Pál (1894-1981) festőművész

MOLNÁR-C. PÁL 1894. április 28-án, Battonyán született.

Édesanyja, Jeanne Contat Svájc francia részéről jött Magyarországra nevelőnőnek. A László birtok gazdatisztjéhez, Molnár Józsefhez ment feleségül, és végleg Magyarországon maradt.

Hét gyermekük közül az első, Pál, a földesúr jóvoltából Aradra került iskolába. A műszaki érdeklődésű kisfiút egy megnyert országos rajzpályázat terelt végleg a művészpálya felé.

Budapesten felvették a Mintarajziskolába. Házi tanítóskodással kereste meg a megélhetését. 1919-21-ben Svájcba került, Genfben és Lausanne-ban volt élete első három kiállítása.

Megvalósult élete álma, Svájcból Párizsba utazhatott, ahol egy louvre-beli Tiziano kép másolásával bízta meg egy svájci hölgy cserébe a párizsi tartózkodást finanszírozva. A Louvre-beli nagy és kis mesterek műveinek másolását tekintette igazi iskolájának.

Párizsból hazakerülve kezdett Budapesten kiállítani, először a Belvedere szalonban. Ekkor kapta művésznevét, édesanyja nevéből a C. betű tette érdekesebbé a Molnár Pál nevet.

A három napilapot jelentő EST lapok illusztrátoraként vált ismertté ez a szignó. Éveken át naponta küldte – még külföldről is – lendületes tusrajzait a pesti élet mindennapjairól.

1928 és 31 között Rómába került ösztöndíjasként. Aba-Novák, Pátzay és Szőnyi mellett első lakója volt a Római Magyar Akadémiának. Boldog alkotóéveket éltek itt az ösztöndíjas fiatalok, egy életre magukba szívták Itália művészi levegőjét.

Ekkor kezdett MCP szürrealista stílusban festeni, ez az egyetlen stílus, amely végigkísérte életét, a magáénak érezte: „Voltaképp minden művészet többé-kevésbé szürreális. Más a köznapi élet realitása és más a művészet valóság feletti valósága.”

A római évek után sorozatosan kapott nagy egyházi megrendeléseket. Kőszegtől, Budapesten át Battonyáig országszerte sok templomban láthatók csodálatos szárnyas oltárképei. Szokatlanul merész és közvetlen stílusban nyúlt a szentek ábrázolásához, emberközelbe hozta őket.

Az istenes művek alkotásaiba menekült a külső világban tapasztalható borzalmak elől. Műtermi magányba vonult, kísérletezett, alkotott és fogadta a rajongókat, akik meglátogatták.

Élete végéig játszott; stílusokat, témát váltott, könnyedén és sokat festett, páratlanul sokszínű és gazdag életművet hagyott maga után.

1981. július 11-én halt meg. Néhány héttel korábban tette le az ecsetet, 87 éves korában.

Életműve az egykori műteremben berendezett családi múzeumban látogatható.

Festői hitvallása: „Boldog ember vagyok, mert egész életemben azt csinálhattam, amit legjobban szeretek, végigjátszottam az életemet.” Máskor így fogalmazott: „A szépség a boldogság kiapadhatatlan forrása azok számára, akik felfedezik hollétét. Mindenütt elrejtőzik.”

Iratkozzon fel hírlevelünkre!

Értesüljön elsőként legújabb kiállításainkról, eseményeinkről